Millenniumi Húshangverseny:

Húshangok, 2009

zenei CD

info: www.hushangverseny.hu

Gyere velem
A fenti, kék címre kattintva most meghallgatható a teljes dal!

IRÁNY A MŰCSARNOK!

2011. október 20., csütörtök 18 óra

feLugossy László képzőművész, a Bizottság zenekar egykori frontembere elkészítette legújabb zenei dupla CD-jét

Laca és a PosztHús nevű formációjával. A zenékhez készült videoklipekből egész estés film is készül, a dupla CD-vel azonos címmel: Nyaralj ködben a Mirákulum szájton.

A 2011 végére elkészülő film pillanatnyi, nyers, de nagyon is élvezhető változatát mutatja be a Műcsarnok a Bizottság-kiállítás kísérőprogramjaként 2011. október 20-án, 18 órai kezdettel.

Bevezetőt mond Réz András.

A belépés díjtalan.

A film előzetese alatt a Laca és a PosztHús Epekedés című opusa hallgatható teljes terjedelemben.

K É S Z, M E G J E L E N T !

Szeptember 2-án megjelent a Laca és a PosztHús dupla CD-je
egy a feLugossy Laca festményeit és a dalok szövegeit tartalmazó
kis könyvecskében. Nem volt egyszerű szülés, de itt van.
Kapható a Műcsarnok könyvesboltjában, a Művész mozi könyves-
boltjában (1066 Bp., Teréz körút 30.) és a Rock Diszkontban (1068 Bp., Király utca 108.). Próbáljuk szélesíteni a terjesztés körét,
ami nagyon nem egyszerű feladat, ha valakinek van ötlete, lehetősége és megosztaná velünk, ne habozzon, küldjön megjegyzést itt, alant!

A SZENTENDREI HÚSKONCERT

2010 augusztus 4-én megtartottunk a koncertünket az Elevenkertben, Szentendrén, a Nézhető és Nézhetetlen 4. Szentendrei Nyári Művésztelep meghívásának eleget téve. A kezdés előtt bejátszottunk néhány számot a készülő Laca és a Poszthús: Nyaralj ködben című albumról. Azután következett a zenés performansz, amiben legnagyobb örömünkre Laca, feLugossy László is részt vett. Az estről az első videókat Várnagy Tibor (Liget Galéria) tette fel a Youtube-ra.

MILLENNIUMI HÚSHANGVERSENY KONCERT

         A 2009-ben megjelent Húshangok című képeskönyvből www.hushangverseny.hu rendezünk sajátságos felolvasást zenei kísér(l)ettel a szentendrei koncerten. A helyszínen a könyv kedvezményes áron, 6500 Ft-ért megvásárolható lesz.

Ha szerencsénk van, a végén feLugossy Laca is benéz hozzánk

egy szóra. A koncertre a 4. Szentendrei Nyári Művészteleptől

kaptuk a meghívást. www.omkamra.hu/nezheto/ 

         Amikor Csató Máté barátunk feLugossy Laca közvetítésével meghívott, az első gondolatunk az volt, hogy nagyon szívesen fellépnénk, csakhogy nem vagyunk aktív, koncertező zenekar, virtuális alkotóközösségként zenei projekteket gyártunk komputereink zúgó ventilátorainak tiltakozása ellenére.

Mégis szeretnénk találkozni a lehetséges érdeklődőkkel, megmutatkozni rendes exhibicionista módján.

         A korábbi színpadi elképzeléseink túlságosan eszköz-

és szervezésigényesek, ergo költségigényesek voltak, azt is gondoltuk, hogy nemigen adódhat lehetőség manapság számunkra koncertezni. De ez a meghívás kipiszkálta belőlünk egy lehetséges megnyilatkozás ötletét. Rájöttünk, hogy nekünk kell átalakítani

az elképzelésünket, mert a körülmények sokkal erősebbek minálunk. Így az lett a színpadi koncepció, hogy vérből, ösztönből toljunk egyben egy intenzív félórát, ami a fésült produkcióink elemeiből

épül fel ugyan,de mindig egyszeri, ismételhetetlen, és bármikor előadható, minimális eszközök igénybevételével. Az improvizáció természetéből adódóan pedig nem egy konzervet nyitunk fel több-kevesebb sikerrel a közönség előtt, hanem frissen próbálunk megfelelni minden pillanatban. 

         Tudjuk, hogy mint ahogy sok más ötlet, ez sem

a legeslegújabbak közül való, mégis ez alapján szeretnénk most magunkkal ragadni, aki ezt megengedi nekünk.

ELEVENKERT, 2010. augusztus 4. szerda, este 9 óra

Szentendre, Dunakorzó 11/A

A Nézhető-Nézhetetlen - Szentendrei Új Média Művésztelep szervezésében

Lassan, de (reméljük) biztosan készül a Laca és a Poszthús lemeze

24 tétel egy dupla lemezen. Nem szerény vágy és hihetetlen munka. A dalok és prózai hangjátékok lassan megkapják végleges formájukat. Sokat gyötrődünk a mit, hogyan és miérttel, próbálunk támogatókat, kiadót találni a készülő lemeznek. Némi eredményt már elértünk, de koránt sem áll készen a konstrukció. Szeretnénk karácsonyra megjelentetni az albumot, minden kreatív és segítő szándékú ötletet, javaslatot szívesen fogadunk.

Újabb részletek, videó és zenék a KultúrParton

Mit látsz, Laca? – feLugossy dupla-album készül

2010. március 5. 07:40

Grozdits

Fákó Árpáddal az egykori Hús zenekarról, és annak XXI. századi továbbéléséről, a Millenniumi Húshangversenyről beszéltünk volna, de az élet közbeszólt: február folyamán FeLugossy, Fákó és Kiszeljov Andrej olyan hangfelvételeket készítettek, amiből - remélhetőleg még ebben az évben - összeállhat egy feLugossy duplaalbum.

Tovább »

Esti lazítás Laca és a PosztHússal Tolcsván, az Őskaján Évnyitóján

A sárospataki énekfelvételek hetében, 13-án szombatra esett az Anna és Pascal barátaink által vezetett Őskaján étterem és kulturális központ évnyitó partyja. Ugyanott és ugyanekkor nyitott a Tolcsvai Land Art Művész Telep Stark István és művész társai részvételével. A baráti hangulatú estén Pascal Leeman köszöntője és az elnémult művészettörténész szövegének tolmácsolása után Wahorn András lágy, repetitív fuvolafutamai kísérték feLugossy Laca felolvasását, majd Stark Pistit győzte le jégdisznója, később pedig Dj Zöld zenéire folytatódhatott az est a táncoshajlamúak számára. A vizuális kultúra ezúttal 10 művész által képviseltette magát: a falakon Barabás Márton, Ef Zámbó István, Elekes Károly, Eperjesi Ágnes, feLugossy László, Leeman Pascal, Stark István, Süli-Zakar Szabolcs, Verebes György és Wahorn András képeivel.

Laca és a PosztHús: Körülmények

2010 februárjában huszonöt zenei és prózai számot rögzítettünk Sárospatakon, feLugossy Laca főszereplésével. Az anyagból dupla lemezt szeretnénk készíteni még 2010-ben. Jön Laca és a PosztHús

Nyaralj ködben a Mirákulum szájton

2010 februárjában huszonöt zenei és prózai számot rögzítettünk Sárospatakon, feLugossy Laca főszereplésével. Az anyagból dupla lemezt szeretnénk készíteni még 2010-ben.

Laca és a PosztHús

Amikor a Millenniumi Húshangverseny cédéje 2006-ban elkészült és kitaláltam, hogy kísérőfüzet helyett fotós művészalbumot készítek, eldöntöttem, hogy abban minden és mindenki szerepelni fog, ami és aki fontos volt miközben a különféle műfajokban volt szerencsém létrehozni ezt-azt. Sokat gondolkodtam azon, hogy ki legyen, aki azt a fajta zenélést, amit a társaimmal művelünk, avatottan és intuitíven képviselhetné, mutathatná be a könyvben. Végül a homlokomra csapva eszembe jutott a nyilvánvaló: Laca.

feLugossy László

Laca, akit a nyolcvanas évek elején ismertem meg, akivel sokat lógtunk együtt az akkori szentendrei társaságban, kiállításaimat nyitotta meg performanszaival, amikben időnként én is részt vettem, ismerte Húshangverseny nevű zenekaromat, aminek a Bizottsággal közös gitárosa volt, Joni, a Dunakanyar legjobb gitárosa. És még zenéltünk is együtt: legalább két esetben gitároztam a Dojó Otthon nevű formációban, ami Laca átütő szövegeire, improvizatív mini performanszaira épült. Az egyikről mindenesetre őrzök is egy hangfelvételt kazettán. (jut eszembe: már réges-régen digitalizálnom kellet volna). És megkerestem őt Patakon.

Mobil stúdió

Visszahallgatás: Laca és Fákó Árpád

Dohányzó szakasz: Kiszeljov Andrej Lacával

Ott folytattuk, ahol száz éve abbahagytuk. Adott szövegeket a könyvemhez, amik fejezetelválasztóként - egyfajta kontraszttal - finoman ki és átbillentenek, kiegészítenek és fűszereznek. Aztán csináltunk egy távinterjút is, ahol a zenét, a zenélést próbáljuk körüljárni a magunk olvasata szerint. Végül 2009 nyarán elkészült a könyv a három zenei cédével. Sokat tervezgettem valamiféle élő megnyilvánulást a zenékkel kapcsolatban, de nem hagyományos koncertet szerettem volna, hanem valamit, ami több is, meg kevesebb is annál. Valamiféle kincsesdobozt, mindenféle műfajok összekapcsolásával, amiket valaha is műveltünk: zene, fotó, videó, performansz, szöveg, látvány, dramaturgizált keretbe foglalva. Így aztán kapóra jött a 2009 novemberében megrendezett Underground Katalógus Fesztivál, ahova beneveztünk egy könyvbemutató előadással. A forgatókönyvünkben fontos elemként szerepelt Laca videókkal kísért performansza, amit együtt adtunk elő. A felkészülés nagy része a zenei próbákkal telt, és mivel Laca korábban pedzette, hogy az új cédénk hatására kedve volna neki is zenélni, rávettük, hogy csináljunk egy közös számot erre az alkalomra. Minden próbán fejlesztettük a zenét, és este átküldtem neki e-mailen az aktuális állapotot. Néhány verzió után elküldte a szöveget, de az előadás napjáig nem tudtunk összehozni közös próbát. A nevezetes napon kora délután érkezett, már állt a technika, el is kezdtünk próbálni és fantasztikus volt az érzés, ahogy ott és akkor megszületett a dolog. Laca Sárospatakról jövet már az autóban átírta a szöveget, majd ezt a próbáról az előadásra újra megtette. Az utolsó volt a közös szám a műsorban és mindannyian úgy éreztük, hogy akár órákig is szívesen elhúznánk a dolgot – csak úgy áradt a csí a színpadon. Már ott, még mielőtt lejöttünk a színpadról, megálmodtam egy lemezt Laca főszereplésével, hogy ezt a kivételes hangulatot valahogy rögzítsük. Azonnal mondtam is neki, még ott a díszlet mögött. Aztán bele a télbe, évvége, ünnepek, mindenkinek a saját gondjai, de néha (gyakran) küldözgettünk gyújtó hangú e-maileket egymásnak, hogy ki ne húnyjon a lelkesedés. Eközben Laca átküldött egy csomó új dalszöveget, amiket az új lendület hatására írt, mi meg küldtünk neki egy rakás zenei ötletet. Egy idő után Andrej rettentő módon beindult és szinte naponta írt egy-egy új zenét a közelgő projekthez. Ezek után az első megbeszélt időpontot lemondtuk a sok nagy havazás és a közbejövő elfoglaltságaink miatt. Tehát úgy alakult, ahogy szoktak a dolgok alakulni és rettegtem a nehézkedési erő rosszindulatú, végzetes fenyegetésétől, hogy az egészből majd jól nem lesz semmi. Viszont összehoztuk! Február elején Lacát meghívták a Filmszemle zsűrijébe, és mi sem volt természetesebb, minthogy utána együtt utazzunk vissza Patakra, és egy csendes panzió tetőterében berendezzük alkalmi mobil stúdiónkat.

Kiszeljov Andrej

Búcsúebéd Judittal és Lacával - készen vannak a felvételek

Laptop, csöves mikrofon, stb. Öt csodálatos nap - életre szóló élmények, finom házi és házias ételek - 25 hangfelvétel a prózai tételekkel együtt. Dupla lemez lesz és totális élmény, persze még gigamunka, amíg a nyersanyagból kifaragjuk azt, amilyennek mi halljuk már most (és mindig is hallottuk lelki füleinkkel). Hajtunk rá, hogy azoknak is megrázó élmény legyen, akik ismerik a műfajt, Lacát és azoknak is, akik most fognak először találkozni ilyesmivel.

Mindenki csavarozza le

a mozgatható dolgokat, dobja ki

a tévét, varrja el az elvarratlan szálakat, mondjon le

a fölösleges szenvedélyeiről,

mert jön Laca és a PosztHús

Opus Magnumja!


Az összes Sárospatakon készült kép megtekintése

Megjelentünk a KultúrParton

Amikor a húsnak hangja van
Különböző, mondvacsinált szenzációktól szétrohadt ingerküszöbbel egyre kevesebb az esély, hogy valódi, szaftos művész(et)i botrány oszlassa a hétköznapok színes szürkeségét. Pedig, akinek érzékei nyitva vannak, abba belecsimpaszkodik a Húshang. Tovább »

Molnos Péter: Gondolatok Fákó Árpád Húshangok című kötetének bemutatójára

Tisztelt vendégek, kedves barátaim!

Egy megtisztelő és egyben rendkívül nehéz feladatra vállalkozom, mikor e formabontó esemény rám szabott néhány percében igyekszem bemutatni az előttünk fekvő kötetet, Fákó Árpád Húshangok című művét. Már a műfaj meghatározásánál bajba kerülünk, hiszen a könnyen adódó „művészkönyv” terminus igazi megúszós, Nagy Sándori megoldásnak tűnik: átvágja ugyan a csomót, de a probléma megoldásához egy fikarcnyit sem visz közelebb. Hosszabb magyarázatra van szükség. A mű létrejöttének szituációja az újrakezdés: Fákó ugyanis bár otthon volt, sőt – szinte pimaszul fiatalon – lubickolt a nyolcvanas évek alternatív művészeti közegében, fényképezett, festett, zenélt, de az évtized végétől kezdve közel 20 évig felhagyott ezekkel e tevékenységekkel, az alkalmazott grafika világában merült el, kiadványokat, könyveket tervezett – megrendelésre. Csak az elmúlt pár évben tört elő belőle az autonóm művészi tevékenység igénye, s a külső megnyilatkozásra ingerlő belső kényszer logikus módon egy összművészeti céllal létrehozott, CD mellékletekkel ellátott könyv formájában öltött testet, melyben zenei, szövegírói, fotós és grafikusi vénáját egyaránt kiélhette. A lapokon a nyolcvanas években készült, korábban kiállításokon is bemutatott fotók váltják egymást az elmúlt években készült felvételekkel, s a verbális kötőanyagot két egykori, avantgárd zenekar, a Húshangverseny és a Millenniumi Földalatti Vasút, illetve a közelmúltban alapított Millenniumi Húshangverseny Húshangok című albumának dalszövegei adják. Az összkép látszólag rendkívül vegyes: időn és műfajokon keresztül gátlások nélkül ugrál a szerző, mégis jól kivehető néhány olyan, karakterisztikus alapvonás, mely egységbe fogja a könyvből áradó vizualitást, s amelynek hatására – no meg a tervezőgrafikusi tudás csillogtatása okán – valóban megvalósul Fákó eredeti szándéka, miszerint a kötet nem pusztán művek reprodukcióinak jól megszerkesztett tárháza, hanem önálló, eredeti, szabad mű. De milyen is?

A kötet elején közölt írásomban ezt a sodróan áradó képi világot a barokk Kunst- und Wunderkammer műfajával rokonítottam, s e párhuzamnál most sem találok beszédesebbet. Az uralkodói, főúri palotákban, várakban, a későreneszánsz idején kialakuló és a barokk korában fénykorát élő gyűjtemények – a múzeumok elődei – minden műfaji megkötöttség nélkül terelték közös térbe a művészet nagyszerű alkotásait, ritka ásványokat és meghökkentő naturáliákat: egzotikus állatok és félelmetes torzszülöttek preparátumait, drága ötvöstárgyakat, narvál agyarat és minden mást, amit ma a természeti kuriózum fogalomkörébe sorolhatunk. A csodálat és a borzongás, a szépség és rútság, a drámai realitás és az eszményi elvontság találkozott ezekben az izgalmakkal teli csodakamrákban. Fákó egyes képein közvetlen analógiákra is találhatunk: a spirituszba merülő szörnyszülöttek, vagy a vízben ázó csirkefejeket pokolbefőtté nemesítő, csodálatos csendélet fotója valóban közeli párhuzam, de ezeknél fontosabb az egész kötet egységes, barokkos hangulata, az attitűd, ami belengi a művek szorosra fűzött láncolatát. Úgy kell lapozgatnunk benne, ahogy egy 17. századi utas sétált Fraknó várának wunderkammerében. Akiben a múlt, a középkor mágikus világképe elevenen él, aki minden látható teremtmény mögött isten megnyilatkozását érzi, de akit már megfertőzött az éledő újkor természettudományos érdeklődése, a szabad ember ösztönös kíváncsisága, s e két világnézeti alapállás termékeny zavart gerjeszt a tudatában.

A spirituszban lebegő torz testben ne pusztán orvostörténeti rekvizitumot lássunk, hanem emlékezzünk a bestiáriumok közel ezer évig fennálló műfajára, melyekben minden szóba kerülő lényhez morális és teológiai tanítás párosult. E ma röviden „undorító”-nak nevezett – ám mégis ellenállhatatlanul vonzó – teremtményekre egykor csodajelként tekintettek, s úgy vélték, Isten szól elrettentő, nem egyszer groteszk torzságunkon keresztül, egy nehezen megfejthető, allegórikus nyelven, melynek titkát feloldva csodálatos tudás birtokába juthatunk. Mások, máskor úgy gondolták, hogy Istenről lehetetlen közvetlenül beszélni, hiszen fenségessége, magasztos tulajdonságai felfoghatatlanok az ember számára. A mennyei hierarchiáról szóló középkori munka éppen arra figyelmezteti olvasóit, hogy a legfőbb Úr igazából csak tagadása útján jellemezhető, úgy tudunk róla beszélni, ha mindazt felsoroljuk, ami nem ő. A szörnyek, torzszülöttek kortalan divatja mögött ez is meghúzódik, s ezért van, hogy látásuk közben nem csupán az undor, vagy a szánalom érzése, hanem valami nehezen körvonalazható intellektuális izgalom is eltölt bennünket, mintha azt éreznénk: ha kényelmetlen, talán taszító is a kép, mindez talán azért van, mert egy olyan pontján piszkálja pszichénket, ahol az igazán fontos dolgokat takargatjuk.

Egy műgyűjtői ars poeticákat tartalmazó kötetben olvastam nem is olyan régen az egyik gyűjtő látszólag meglepő válaszát a szokásos: „hogyan választ művet?” kérdésre. A felelet körülbelül a következő volt: egyetlen alapvető elv kristályosodott ki bennem az évtizedes gyűjtői tapasztalat alapján: sosem veszem meg azokat az alkotásokat, melyek azonnal megtetszenek. A „szerelem első látásra” eszményi gondolata a művészet terén nagy csalódásokhoz vezet. Az ilyen előzmény után birtokba vett mű hamar kiüresedik, a kezdeti izgalmat gyorsan az unalom érzése követi. Azokat a képeket vásárlom meg – folytatta a gyűjtő – melyektől kezdetben menekülni szeretnék, melyek zavarba hoznak, melyek kellemetlen kérdéseket tesznek fel nekem. A válasz bár elsőre meglepő, valójában annak a mindenki által jól ismert jelenségnek az aktualizálása a műgyűjtés területére, mely röviden úgy írható le: az azonnali kielégülés csömörhöz vezet. Ezt a gondolatot már Cicero leírta, mikor az érzéki vonzerő korlátait elemezte a szónoklás tudományában: „Nehéz pontosan megmondani az okát annak, hogy azok a tárgyak, amelyek a legtöbb gyönyörűséget nyújtják érzékeinknek, és az első pillanatban a legerősebben érintenek meg, egyúttal miért azok, amelyektől ugyanakkor valamiféle csömör el is fordít. (…) rövidebb ideig lelünk örömet a nagyon édes és átható illatokban, mint a finomakban, és azt szeretjük, aminek viasz, nem pedig sáfrány illata van. (…) minden dologban a legnagyobb gyönyörűség határos az undorral.”

Aki belelapozott már Fákó kötetébe jól tudja, valami hasonló érzés keríti hatalmába a gyanútlan áldozatot: először szeretné hamar letenni, komfortérzete kicsorbul, a civilizáció által belénevelt normák suttogva tiltakozni kezdenek, s a kötet gyorsan a polcra vándorol. Ám Fákó műve – legalábbis én ezt tapasztaltam – alattomos jószág: újra és újra lekéretszkedik onnan, megfertőzi a hétköznapokat, s végül azt vesszük észre, hogy szinte naponta kezünkbe kerül néhány percre. Véres, állati testrészek, rothadó gyümölcs, a kiszolgáltatott, eltorzult, meggyötört ember képe – csupa olyan látvány, mely távol áll a hétköznapi szép fogalmától. Mégis, mi a titka?

A válasz egyik része egyszerű: a csendélet, melyben egy gyönyörű száraz virág alatt girlandot tartó porcelán puttók bújnak elő egy oszló csirkefejeket tartalmazó üveg mögül fényes bizonyítékként szolgál a régi, görögöktől eredő igazságra. A rútság bármely formáját megszépíti annak hűséges és kifejező művészi ábrázolása. Arisztotelész a Poétikában leszögezi, hogy a szépség a visszataszító dolgok mesteri ábrázolása révén is elérhető, a középkori Szent Bonaventura pedig egyenesen azt írta, hogy még az ördög képe is szép lesz, ha hűen ábrázolják rútságát. Fákó fotója, a 17. századi vanitas csendéletek e pazar utódja tökéletes példája az elsőre undort keltő tárgy fennkölt ábrázolására, a művészet megszépítő erejének határtalanságára. A tárgyak eltérő textúrájának érzéki összecsendülése, a szűk regiszteren megszólaló, derengő tónusok és a legfontosabb, a finoman – és rafinált módon – adagolt és irányított fény simogató lágysága olyan együttessé áll össze, mely sokatmondó kontrasztot hoz létre az előtérbe állított tárgy, e megszelidített, befőttbe zárt, házi pokol látványával. A mázatlan porcelán száraz felületének tompa fénye és az asztallap tükröző felülete, az egzotikus virág élesen kirajzolódó, organikus struktúrája és a hengeres üveg mértani szabályossága a tapintásra ingerlő látási ingerek olyan széles skáláját idézik meg, hogy a befogadó már ezen elegendő csemegét talál, s még el sem indult a kompozíció által kinyitott asszociációs mezők bejárására, meg sem hallotta a memento mori, az „Emlékezz a halálra!” kimondatlan üzenetét.

Egy másik kompozíció, a beszédes című Homo erectus, talán még izgalmasabb vándorútra sarkallja a nézőt. A súlytalanul lebegő, nem kis eufémizmussal szólva homoerotikus húrokat pengető (a szakkereskedésekben – nomen est omen – Big John-ként forgalmazott) áramvonalas figura miközben formájánál és jól látható funkciójánál fogva abszolút profán, mondhatni vulgáris képzeteket kelt, a tálalás, elsősorban a beállítás révén kifejezetten szakrális jellegű tartalmi összetevőkkel telítődik. Miközben elsődleges attribútumát, a lebbenő fátyol alól finoman felsejlő, méretes falloszt látva elsőként Priaposzra, Aphrodité fiára, a termékenység védnökére, erre az egyszerre taszító és mulatságos görög istenségre asszociálunk, felsejlik bennünk Holbein ikonikus képe a halott Krisztusról is, mely évszázadokon át mintául szolgált az emberiség üdvéért önmagát feláldozó Megváltó ábrázolásához. Fákó Homo erectusa a különböző mitológiák, hitek, vallások és világnézetek zavarbaejtő ütköztetése mellett arra is kitűnő példa, hogy a giccs műfajával való flörtölés milyen új irányokat nyit meg a képek értelmezése során, hiszen az áruba bocsájtott emberi műtest úgy válik a sekélyes fogyasztói kultúra szimbólumává, hogy közben évezredes kulturális tradíciók hordozójaként is tekinthető, éppen úgy, mint az a fröccsöntött Halott Krisztus, mely egy internetes kegytárgy-bolt oldalán kínálja magát, számos méretben, a megrendelő óhaja szerint.

A sor hosszan folytatható volna, az idő azonban véges, sőt lejárt. Búcsúzásképpen azt kívánom minden tisztelt megjelentnek, hogy a Húshangok lapozgatása közben próbálja tudatosan figyelni magát, civilizált lényének mikor, mely része tiltakozik a látvány ellen. Ígérhetem, hogy e könyv hatására másként fogja látni mindenki a világot. Persze távol álljon tőlem, hogy patetikus, nagy szavakkal kivívjam a szerző rosszallását. Csupán arról a tapasztalatomról beszélek, hogy miként egy kiállítás is meg tudja változtatni látásunkat, úgy ez a kötet is ezt fogja tenni. Mikor egy impresszionista tárlatról kilépünk, hirtelen mi is észreveszünk olyan jelenségeket, melyek előtte nem tűntek fel: látjuk a remegő fényt, a testek felszínét megfestő, illékony reflexeket, s a korábban unalmas fekete is izgalmas, színes felületté válik. Valami hasonlót ígér Fákó könyve is: ráébreszt bennünket arra, mennyire kiszolgáltatottak lettünk magunknak, a megnyugtató, szép hazugságoknak, s talán segít megismerni és kicsit megszelídíteni is lényünk civilizálatlan, ösztönös részét.


Köszönöm, hogy meghallgattak.